Muhi Csata

Mit kell Tudni a Muhi csatáról?

A középkori magyar állam az 1241-es muhi csatában szenvedte el egyik legsúlyosabb vereségét. A Batu kán vezette sereg megsemmisítő csapást mért IV. Béla hadaira. A Trauig menekülő magyar király a mongolok kivonulását követően újjáépítette a kifosztott országot. A rövid, ám pusztító mongol uralom tatárjárás néven vált a nemzeti emlékezet részévé.

A középkori magyar állam Mohács előtti legsúlyosabb katonai vereségének színhelye a Muhi melletti csatamező volt. Az 1241–42-es mongol támadás tatárjárás néven a magyar nemzeti emlékezet részévé, a Muhinál elszenvedett váratlan csapás pedig az országvesztés szimbolikus eseményévé vált.

A tatár főerők Északkelet-Magyarországon táboroztak. A IV. Béla vezette magyar sereg a tatár előőrsöket üldözve feléjük közeledett. A döntő összecsapásra a Sajó mellett, a mai Muhi közelében került sor 1241. április 10—11-én (a magyar főerők és a szekértábor pusztulásával járó összecsapás 11-én zajlott). A magyar erők létszáma 20—25 ezer fő lehetett, a mongol sereg pedig 30—35 ezer főt számlált.

A király nem akarta elkapkodni a Sajón való átkelést, a nyugati oldalon vert tábort, és valószínűleg másnap akarta egy döntő ütközetben legyőzni az ellenséget. Tudta, hogy a tatárok egyik legnagyobb erőssége a rendkívüli mozgékonyság, ezért a csapatait együtt tartva táboroztak le, szekérvárral védve magukat. Másnap elsősorban ez a beszorított helyzet okozta a sereg vesztét, bár sok történész szerint önmagában még nem minősült hibának a tábor kialakítása, sőt, több szempontból indokolt volt Béla helyszínválasztása

Egy magyarokhoz szökött orosz („rutén”) rab hírt hozott a tatárok támadási tervéről. A király öccse, Kálmán és az ország egyik érseke, Ugrin az általuk vezetett egységgel meglepték a Sajó hídján átkelő tatárokat, és valószínűleg komoly veszteséget okoztak az ellenségnek. Az biztos, hogy visszatérésre késztették őket.

A csatáról később a kínai évkönyvek is beszámoltak. Ezek alapján sok tatár harcos halt meg a hídnál zajló első ütközetben, a kán vértes testőrségéből is többen elestek, sőt Batu az egyik vezérét, Bakatut is elvesztette. Szintén a kínai forrás számol be arról, hogy a kán már a hadművelet felfüggesztésén gondolkodott, de Szübetej (Szubodáj) átkaroló támadásra beszélte rá őt. Carpini, tatároknál járt pápai követ is beszámolt egy olyan dombról, ahová a magyar hadjárat során elvesztett harcosaik tömegeit temették el. A halottak nagy részét vélhetően a muhi csatahely környékéről vihették haza a tatárok.

„Éjféltájban meg is érkeztek a hídhoz, és íme a tatárok egy része már át is kelt rajta. Mikor a magyarok meglátták őket, tüstént rájuk rohantak, és velük elég vitézül harcolva, legtöbbjüket megölték, másokat meg a hídhoz szorítva a folyóba fullasztottak.”
(Spalatói Tamás)

A legtöbb áldozat végül mégis a magyarok közül került ki, mivel Batu kán elfogadta vezére javaslatát, és az újabb, de most már sikeres éjszakai támadást vezetett. Kálmán hercegék sajnos a hídnál kivívott győzelmüket túlértékelték, döntő ütközetnek gondolták és a hídőrség kivételével nyugovóra tértek, pedig a nehézlovas katona csak felöltözve, csatasorba állva tudta katonai erejét érvényesíteni. A hídőrség egy kisebb ellenséges erővel szemben talán sikeresen védekezhetett volna, de ott a kán vezette a tatárok támadását, a nomád harcosok pedig más helyeken is átkeltek a Sajón.

Ezzel a lehetőséggel a magyarok nem számoltak. Sejbán erői gázlót találtak, Szübetejnek ez nem sikerült, így késéssel ugyan, de erői egy alkalmi híd segítségével átjutottak a folyón.

A magyarok részéről ezután még történt egy reménytelen kísérlet az ellenség megállítására. A csatáról szóló egyes későbbi írások (tankönyvek, diákoknak szóló könyvek) az első, Sajón való tatár átkelési kísérlethez hasonlóan ezt az ellenállást is kihagyják, úgy állítva be a csatát, hogy az csak a tábor bekerítéséről és az ezt követő mészárlásról szólt, bár kétségtelen, hogy ez volt az ütközet legfontosabb része. A tábor védelmében Kálmán és Ugrin vezetésével vállaltak harcot a kisebb erők, illetve ekkor véreztek el az oldalunkon küzdő templomos lovagok is. A tatárok ezt követően bekerítették a magyar szekértábort.

„Nyáj módjára szűk akolba rekesztették magukat.”
(Batu kán a Muhi csatában elpusztult magyar seregről)

A szűk helyen, a sűrű nyílzáporban a magyar hadsereg nem tudott hadrendbe állni, a harcot bizonyára nehezítette a pánik is. A tatárok utat nyitottak a menekülőknek, abban a reményben, hogy így a királyt könnyen kézre keríthetik. A magyar haderő vereségének és veszteségének mértékét mutatja, hogy a csatatéren maradt az ország mindkét érseke, továbbá három püspök, a nádor, az országbíró és számos más egyházi és világi előkelő. A király és a sereg egy része azonban sikeresen kitört.

.„És úgy feküdtek a testek a földön, mint a legelésző marhák, juhok vagy sertések csordái a pusztán vagy az építkezésekhez kifaragott kövek a kőbányában.”

(Rogerius)

1241 végére az északi és keleti országrészben a mongol hódítók voltak az urak. IV. Béla pedig családjával együtt először Frigyes osztrák herceghez, majd Dalmáciába menekült.

1242. január második felében a tatárok egyesült serege Batu kán vezetésével átkelt a befagyott Dunán. A megtámadott települések közül Esztergom és Székesfehérvár vára, valamint a pannonhalmi monostor tudta sikeresen visszaverni az ostromot. Nem sokkal ezután a hódítók váratlanul kivonultak az országból.

A Tatárjárás

A tatárjárásról a magyar népi emlékezetben gazdag hagyomány alakult ki, ennek jelentős része azonban nem a nagy hadjárathoz, hanem az 1285-ös „második tatárjáráshoz” és az egészen a 18. század második évtizedéig tartó betörésekhez kapcsolódik. A török háborúk idején ugyanis a török seregek oldalán tatár csapatok is részt vettek a harcokban és a fosztogatásokban, az ezzel kapcsolatos tapasztalat és félelem táplálta és tartotta életben évszázadokon keresztül a „kutyafejű tatárok” előli menekülésről és bujkálásról szóló népköltészetet.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem egyedi jelenségről van szó. A néprajztudós Dobos Ilona rámutatott, hogy a pejoratív jelentésű „kutyafejű” kifejezést szerte Európában használták a keletről betörő különféle lovas népek megnevezésére, így hívták korábban a hunokat és a magyarokat is.

A tatárok fő ereje Batu vezetésével 1241 tavaszán a Vereckei-hágón keresztül érte el az országot. A hágót védelmező nádor csapatai megsemmisítő vereséget szenvedtek. A tatár előőrsök néhány nap múlva már Pest környékét és Vácot pusztították. Kisebb összecsapásokra is sor került a gyülekező magyar hadakkal.

Batu Kán

A mongol és a magyar fősereg a Sajó folyónál, Muhi térségében találkozott egymással. A hadak nagyságáról máig vitatkoznak a történészek, ám abban megegyeznek, hogy a Kárpát-medencébe betörő mongol seregrész létszáma legfeljebb a kétszerese volt a magyarnak. Olyan kutató is akad, aki szerint a két had Muhinál azonos erőt képviselt. Batu kán, a zseniális hadvezér azonnal felismerte a magyar sereg kedvezőtlen pozícióját. 1241. április 11-én a folyón átkelve bekerítette a szekértábort, szinte megsemmisítette IV. Béla hadait, a király csak nagy szerencsével tudott kimenekülni a mongol gyűrűből. A magyar sereg veszteségét illetően szintén eltérnek a történészi vélemények, mindenesetre a történelmi emlékezetben Muhi a teljes megsemmisülés szimbólumává vált.

IV. Béla

IV. Béla királynak 1235-ös trónra lépését követően hamarosan szembe kellett néznie egy addig elképzelhetetlen nagyságú veszéllyel, a belső-ázsiai mongol hódítók támadásával. Ugyan Julianus barát, a Magna Hungariát kereső domonkos szerzetes már 1236 végén híreket hozott a Magyarországot fenyegető veszélyről, a főurakkal folytatott hatalmi harcokban meggyengült IV. Béla mégsem volt felkészülve arra, hogy a korszak legerősebb hadseregének kell útját állnia. A mongolok elől menekülő kunok 1239-es befogadása további belső feszültségekhez vezetett.

A korábban a magyarok ellen is harcoló kunok betelepülését ugyanis komoly ellenérzés fogadta, mivel a gyanú szerint a király Kötöny fejedelem harcedzett katonáit a főurakkal szemben akarta felhasználni. A Magyarországot elérő mongolok 1241. márciusi gyors sikerei és szinte akadálytalan előrenyomulása azt a gyanút keltették, hogy a kunok összejátszanak Batu kán seregeivel, ezért a németek lakta Pesten a feldühödött tömeg megölte Kötönyt és kíséretét. Ezt követően a felháborodott, nem mellékesen komoly katonai erőt képviselő kunok dél irányába vonultak, számos települést feldúltak, két magyar sereget is legyőztek, majd elhagyták az országot. IV. Béla segítség nélkül maradt, hiszen a kunokkal egy időben Frigyes osztrák herceg is kivonult Magyarországról.

IV. Béla a második honalapító

A magyar történeti tudatban IV. Béla máig a második honalapító szerepét tölti be. Ez a pozíció azon a meggyőződésen alapul, hogy a tatárjárás egy éve után az ország szinte teljesen elnéptelenedett, a királynak a semmiből kellett újjáépítenie az államot. A dél-itáliai származású váradi kanonok, Rogerius mester Siralmas éneke és IV. Béla levelei nyomán a magyarországi kollektív emlékezetben, majd a nemzeti történetírásban is sokáig általánosan elfogadott ténynek számított, hogy az ország lakosságának fele elpusztult a tatárjárásban. Ezt a nézetet olyan kiváló középkorászok vitatták, mint Szabó István, Szűcs Jenő, Fügedi Erik, Kristó Gyula és Engel Pál. Szerintük Magyarország népességvesztesége 15–20%-os lehetett, csak a gyengén védhető, hosszabb ideig megszállt alföldi területeken haladhatta meg ezt a mértéket. Ez azonban még így is Magyarország 1100 éves történetének legnagyobb arányú embervesztesége, mértéke csak a középkori Nyugat-Európát sújtó pestisjárványok hatásához hasonlítható.

Az oldal forrása :

Muhi egy kis település Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén megyéjében, amely a magyar történelem egyik legfontosabb eseményének helyszíne. A község neve szorosan összefonódik a muhi csatával, amely 1241. április 11-12-én zajlott a Mongol Birodalom és a Magyar Királyság között.

Muhi, az M30-as levezető út kereszteződésében Tiszaújváros-Miskolc irányába haladó 35-ös országút mellett található.

Az emlékmű szabadon látogatható.

Hasznos linkek

Kapcsolat

Polgármesteri Hivatal
3552 Muhi, Rákóczi u. 2.